A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy életét vesztette, 2 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 3 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 9 személyt állítottak elő, köztük 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 7 esetben történt.