A kormánypártok kétnapos kihelyezett frakcióülésén a családvédelmi akcióterv végrehajtásáról és bővítéséről, a gazdasági növekedés fenntartásának lehetőségeiről és a Magyar falu programról is szó volt.
 
Kocsis Máté kifejtette: a családvédelmi akciótervnek eddig négy pontja lépett életbe, és a kapcsolódó támogatási formákat több mint 65 ezren vették igénybe. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával több mint 14 ezren éltek. A program továbbra is népszerű - értékelt a frakcióvezető.
 
Tárgyaltak a frakciók a gazdasági növekedés fenntartásával összefüggő kérdésekről, a munkahelyteremtésről és a további béremelésekről is. Felidézte, hogy béremelésekre 152 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében, ennek felosztására a kormány tesz majd javaslatot. A magyar gazdaság alapvetően jól teljesít, de az euro-zónában mutatkoznak válságjelek, ezért indították el a gazdaságvédelmi akciótervet, erről is szó volt a tanácskozáson.
 
Téma volt a Magyar falu program, amely szintén rendkívül sikeres, az érintett települések 96 százaléka jelentkezett a támogatások valamely formájára. Jelezte: a következő időszakban a programra rendelkezésre álló forrásokat bővítenék. Összegzése szerint az elkövetkező időszakban a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu program kibővítésére, és a gazdaság ösztönzésére fordítják.