A 34 éves férfit ezt követően ellökték, megfenyegették és több alkalommal, ököllel arcon ütötték. A rendőrségre érkezett bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően elfogták a 45 éves polgári férfit és 24 éves fiát, akiket előállítottak a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az R. János ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet, míg az R. Ádám ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a nyomozók a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a járási ügyészség részére.