Az agrárkamara közleménye szerint az OVF 2016-ban kezdte el kiépíteni a rendszert, akkor 16 megfigyelőállomást telepített a leginkább vízhiányos alföldi területekre, az adatokat online is elérhetővé tette. Tavaly további hat állomás került ki a földekre, idén ezt újabb 24 állomással bővítik ki. A 2019-es öntözési idény kezdetére közel 140-150 állomásból álló hálózat jön létre. A tervek szerint az egész ország területére kiterjedő hálózatot alakítanak majd ki.

 A mérőállomások a talajt, és a növényzetet ért hatásokat mérik: a meteorológiai alapparaméterek - csapadék, páratartalom, léghőmérséklet, relatív légnedvesség és levélfelület nedvesség - mellett hat szinten (10, 20, 30, 45, 60, 75 centiméteres mélységben) történik naponta talajnedvesség- és hőmérsékletmérés. A szenzorok segítségével a talajnedvesség pontosan meghatározható, továbbá a beszivárgást akadályozó tényezők - fagyott talaj - is azonosíthatók. A talaj alsó rétegeiben elhelyezett mérőeszközök a talajvízszint emelkedését is jelzik.

 Közölték: a következő hónapokban a NAK falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei folyamatosan tesztelik a rendszer szoftverének és adatbázisának használatát. Az aszálymonitoring-rendszer ingyen elérhető lesz majd internetes felületen, és akár 10 napos specifikus előrejelzést is nyújt.