Egy férfi tett bejelentést 2016. szeptember 15-én 18 óra 29 perckor a rendőrségre, mert a Folyáson található családi házába betörtek. A sértett elmondta, hogy mielőtt haza érkezett volna két gyanús személyt látott, akik az utcában kerékpároztak. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amely eredményre vezetett. A kapott személyleírás és a beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két polgári lakost. A rendőrök otthonaikban elfogták R. Tamást és L. Gyöngyit, akik kihallgatásuk során beismerték, hogy ők törtek be a sértetthez. A gyanúsítottak Folyás külterületén, egy bokros területen megmutatták, hogy a bűncselekményből származó pénzkazettát, kézitáskát és italokat hová rejtették el.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a járási ügyészség részére.