Vad Zsigmond esperes sorsfordítónak nevezte a beruházást, azt mondta, az 1991-től működő intézmény további bővítésével új lehetőségek nyílnak, még több rászoruló fiatalt tudnak elérni.

Győri Zsófia, az otthon igazgatója, a projekt szakmai vezetője közölte: intézményükben harmincéves korukig kapnak komplex szolgáltatást a speciális ellátást igénylő, súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek. Jelenleg 82 ellátottjuk van, és 42 halmozottan fogyatékos gyerek várólistán várja, hogy bekerülhessen az intézménybe.

A 2021-re elkészülő új iskolaépülettel 140-re nőhet az ellátottak száma - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a két projekt most elnyert forrása a működéshez szükséges feltételek javítása mellett lehetővé teszi a speciális célcsoport számára oktatás-nevelést segítő eszközök beszerzését.

Fekete Károly tiszántúli református püspök igei köszöntőjében az "elkezdés ünnepének" nevezte a projektindító rendezvényt, amit két évig tartó előkészítő munka előzött meg.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város nevében köszönte meg a református egyház szolgálatát, amellyel jobbá teszik a rászoruló fiatalok életét.

A "Debrecen, a gondoskodó város" program keretében a református egyház továbbra is számíthat a város támogató hozzáállására - jelezte a polgármester, kiemelve, hogy Debrecen fejlesztéspolitikájának fontos elve a rászorultakról való gondoskodás.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt a személyes kötődést emelte ki, amely az elmúlt években a fejlesztő pedagógusok és a gyerekek között kialakult.

A debreceni református egyházközség az Immánuel otthon működtetésével megyei, regionális feladatokat is ellát - utalt a közgyűlési elnök arra, hogy az intézményben ellátott gyerekek, fiatalok 35 százaléka debreceni, 65 százaléka környékbeli településekről érkezett.