A Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágyi Madárkórház és a Pusztai Állatpark rendhagyó közös esti programmal várja az állatvilág kedvelőit.

A három létesítmény egységesen 18.00-22.00 óra között tart nyitva. A programon való részvétel a közös ÉjszakáZOO belépőjegy megvásárlásával lehetséges, mely belépőjegy mindhárom helyszínen megvásárolható.

Az egyes helyszínek között a Hortobágyi Nemzeti Park szafari buszjáratot közlekedtet, s ennek segítségével könnyen eljuthatunk egyik helyszínről a másikra.

Az állatkertekben és a madárkórházban az aznapi szokásos nyitva tartás szerinti belépés 17.00 óráig biztosított (eddig lehet a jegypénztárakban az alapprogramos belépőjegyeket megvásárolni), ezután 18.00 órakor egy jelképes kapuzárást követően már csak a közös ÉjszakáZOO-belépőkkel lehet részt venni a programokon.

A közös éjszakai belépőjegy mindhárom helyszínen már napközben megvásárolható lesz.

Az ÉjszakáZOO belépővel augusztus 26-án és 27-én -10%-os kedvezményt biztosítanak más hortobágyi látványosságok megtekintésére is.

A kedvezményt nyújtó helyszínek: Mátai ménes pusztaprogram (szekérprogram), Hortobágy-halastavi Kisvasút menettérti jegy, HNP kiállításainak közös belépőjegye (Pásztormúzeum Körszín, Csárdakiállítás, Darukiállítás és 3D mozi), Tisza-tavi Vízi Sétány (Poroszló), csónakázás a Hortobágy-folyón