A daganatos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Magyarországon évente mintegy 32-33 ezren veszítik életüket daganatos betegségben, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne - írták.

 A kormány és a tárca célja a szűrővizsgálatokon való részvétel növelése, A kabinet évente átlagosan 3,22 milliárd forintot fordít a szervezett egészségügyi szűrővizsgálatokra; az összeg évről évre növekszik - tették hozzá.

 A kezdeményezések prioritásként határozzák meg a megelőzést, a szűrővizsgálatokon való részvétel növelését és a környezeti ártalmak csökkentésére való törekvésen túl a kockázati tényezők, köztük a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás csökkentését.

 Jelentősen szigorodott a nemdohányzók védelméről szóló törvény, a gyerekek egészséges életmódra nevelésének érdekében bevezették a mindennapos testnevelést, az iskolai közétkeztetés egészségesebbé vált, a büfék polcairól eltűntek a káros anyagokat tartalmazó ételek.

 2014 óta a 12 éves lányok térítésmentesen kapják a HPV elleni védőoltást a méhnyakrák megelőzésére, és az érintett korosztály 75 százaléka él ezzel a lehetőséggel. A sikeren felbuzdulva a kormány szándéka, hogy a védőoltást a 12 éves fiúkra is kiterjessze - fűzték hozzá.

 2018 végén elindult az 50-70 év közötti férfiak és nők kétévenkénti vastag- és végbél szűrővizsgálata, amelynek részeként eddig több mint 54 ezren kaptak behívót a vizsgálatra. Magyarország - úttörő módon - alacsony dózisú CT-s tüdőszűrést indított a tüdőrák felismerésére - áll a közleményben.

 Az így végzett tüdőszűrés egy most zárult nagy vizsgálatban 25 százalékkal csökkentette a tüdőrák-halálozást a tüdőszűrésen átesett betegek körében.

 Ugyancsak jelentős lépés, hogy 2019. január 1-jétől a női és férfi nemi szervek daganatos betegségeiben szenvedők is bekerültek az adókedvezményben részesülők körébe.

 A diagnosztikai és daganatterápiás eszközök fejlesztése érdekében évről évre javul a hazai egészségügyi intézmények képalkotó- és sugárterápiás eszközökkel való ellátottsága, és folyamatosan zajlik az új, innovatív daganatellenes gyógyszerek bevezetése. Fontos lépés volt a daganatos betegségek korai felfedezésének érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítmény-volumenkorlát mentességének lehetővé tétele is - írták.