A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy egyeki férfi kábítószert árul. A rendőrök 2017. szeptember 19-én a 40 éves férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozás adatai szerint K. György Egyeken, Tiszacsegén és Balmazújvárosban is értékesített kábítószert. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. szeptember 22-én elrendelt.

A nyomozók látókörébe került 2017 októberében további három balmazújvárosi lakos is, akik a megalapozott gyanú szerint K. Györgytől rendszeresen vásároltak kábítószert azért, hogy azt továbbértékesítsék több hajdú-bihari településen.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták Cs. Juliannát és fiát, J. Ádámot, valamint társukat, D. Jenőt. A 35 éves nő, a 20 éves fia, továbbá a 35 éves férfi az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban  befejezte a gyanúsítottakkal szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.