"Bízunk abban, hogy az ismét erős mandátumot kapott kormány a strukturális reformokat új lendülettel fogja folytatni" - hangsúlyozta Palotai Dániel.
    
A párizsi rendezvény alapvető célja az volt, hogy elősegítse az Európai Unió jövőjével kapcsolatos gazdasági és monetáris politikai elképzelések megvitatását gazdaságpolitikusok, jegybankárok, tanárok, gazdasági elemzők, az üzleti élet résztvevői és diákok részvételével.
    
Palotai Dániel szerint az Európai Unió egyrészt a Brexit, másrészt egy külső nyomás, a gyorsan fejlődő ázsiai országok okozta versenyhátrány miatt is válaszúthoz érkezett. A sikeresebb jövőkép biztosításához a bizonyítottan eredményes gazdaságpolitikai tapasztalatok megosztása is hozzájárulhat, és a magyar út ilyen lehetőséget kínál az MNB főközgazdásza szerint.
    
Palotai Dániel jelezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapvetően támogat minden olyan javaslatot, amely segíti az Európai Unió megújulását, erősíti a gazdaságát és javítja a pénzügyi stabilitását, az államadósságok fenntarthatóságát, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen javaslatok értékelésekor - amelyek többsége az eurózóna szorosabb együttműködésére vonatkoznak - figyelemmel kell lenni az eurózónán kívüli tagországok érdekeire is, azaz tiszteletben kell tartani az egyenlő bánásmód és az egyenlő versenyfeltételek elvét.
    
Azt is lényegesnek tartja, hogy az új javaslatokat ne a tagállamok számára jelenleg rendelkezésére álló források terhére fogalmazzák meg.
    
"Magyarország nem tud támogatni olyan javaslatokat, amelyek a kohéziós források csökkentésével kerülnének finanszírozásra" - hangsúlyozta Palotai Dániel.
    
A főközgazdász elmondta: az MNB támogatja, hogy az euróövezeten belüli országok szorosabban együttműködjenek a bankunió vagy a tőkepiaci unió szintjén, de ügyelniük kell arra, hogy azok az országok, amelyek majd csak később vezetik be az eurót, azonos feltételek mellett tudjanak csatlakozni.
    
Palotai Dániel úgy látja, Magyarország számára a fenntartható felzárkózás biztosítása előbbre való, mint az euró minél gyorsabb bevezetése, hiszen ennek negatívumait már megtapasztalhatták a mediterrán tagországok is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a konvergenciatapasztalatok alapján a maastrichti kritériumok teljesítése önmagában nem elegendő, új kritériumokat is célszerű figyelembe venni, amelyekre az MNB korábban már több javaslatot is megfogalmazott.