A korábbi két évben Hajdúböszörmény országos szinten első helyen állt a diákokat foglalkoztató önkormányzatok között! 2017. évben 443 főt foglalkoztattunk a „Nyári diákmunka” program keretein belül. Közel 30 önkormányzati és egyházi fenntartású intézményben, jellemzően adminisztratív és kisegítő munkakörben dolgoztak a diákok. A központi programban az önkormányzatok legfeljebb 2,5 hónap időtartamra, 2018. június 18. és 2018. augusztus 31. közötti időszakra igényelhetnek támogatást a nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok foglalkoztatásához.

A program keretében legfeljebb napi hat órás foglalkoztatás támogatható. A „Nyári diákmunka” programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program kezdő időpontjában (2018. június 18.) már betöltötték a 16. életévüket, annak befejezésekor (2018. augusztus 31.) pedig még nem múltak el 25 évesek, közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket a lakó,- vagy tartózkodási helyük szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán. Hajdúböszörményben a Csomaközi András utca 3. szám alatt történik a közvetítést kérő diák regisztrációja.

A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. Önkormányzatunk célja, hogy a diákmunka által szerzett jövedelem révén a böszörményi családok könnyebben kezdhessék az új tanévet. A „Nyári diákmunka” programra jelentkezőket a Polgármesteri Hivatal munkatársa - Dóka Tiborné - fogadja az I. emeleten lévő 64 – es irodában.