A kormányfő úgy fogalmazott: „Lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk.”

Az ünnepek előtt tartott ellenzéki tüntetésekkel kapcsolatban Orbán Viktor azt emelte ki: a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.

A miniszterelnök szerint a helyzet könnyen átlátható: a kormány képviseli a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot, ezzel szemben áll az ellenzék politikája, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másikon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.

A dolgozók érdeke

Hozzátette: aki a munka törvénykönyvének módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja, a bérek növekedését eredményezi majd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyarapodó béreket „az ellenzéki hazugságokkal szemben” ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.

Orbán Viktor szerint az ellenzék a kétharmados parlamenti többségnek csak egyetlen intézkedését lenne képes támogatni: a lemondását. Még az otthonápolási díj emelését sem szavazta meg az ellenzék, amely mindenáron kormányt akar buktatni – mondta –, ezért elutasítja a konstruktív együttműködést.

Kormánybuktatásról azonban kizárólag a választópolgárok dönthetnek, ennek pedig legközelebb 2022-ben jön el az ideje – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Vegyes civilizáció

Az európai helyzetről szólva a kormányfő azt emelte ki: a nagy nyugati országok vegyes civilizáció létrehozásával kísérleteznek, „úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény-muszlim Európa”. Közép-Európa azonban úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok.

„Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. (…) A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből – fogalmazott.

Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Magyarország megindult felfelé

Sorskérdés a demográfia

A bevándorlás rendkívüli kockázatokat hordoz, és a civilizációk együttélése olyan nehézségekbe ütközik, amelyekkel nem biztos, hogy Európa meg tud birkózni – jegyezte meg.

„Ha odáig jutunk, hogy biológiailag sem tudjuk fenntartani magunkat, azt jelenti, hogy magunknak sem vagyunk fontosak. Miért lennénk hát fontosak a világnak? A demográfia tehát sorskérdés” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: az emberek persze nem ilyen távlatban alakítják az életüket, inkább azt nézik, támogatja-e őket a hazájuk a gyermekvállalásban.

A magyar kormány mindent megtesz a családok megerősítéséért – mondta Orbán Viktor, mert „hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van”.

Úgy fogalmazott: „Mi, magyarok csak magunkra számíthatunk. Ezért meghirdettük a családokról szóló nemzeti konzultációt. Ezt tartom a legkomolyabb ügynek a mai magyar politika napirendjén.”

A válság lehetőségére vonatkozó újságírói kérdésre a kormányfő úgy válaszolt: “Nem dughatjuk homokba a fejünket.”

Ütésálló a gazdaság

Kifejtette: létező kérdés, hogy a magyar gazdasági sikerek fenntarthatók lesznek-e egy európai vagy világméretű gazdasági válság idején. Emlékeztetett 2008-ra, amikor Magyarország „az elsők között került a padlóra”. Most azonban a magyar gazdaság erős lábakon áll, és képesnek tartja arra – tette hozzá –, hogy nehezedő körülmények között is megállja a helyét.

Orbán Viktor szerint válság idején felértékelődik, ha egy országnak stabil a kormánya, ilyenkor felértékelődik a kétharmad, mert a cselekvőképesség fontos erőforrás. „Nyolc évbe telt, amíg a magyaroknak sikerült meggyőzniük egymást, hogy van értelme a munkájuknak. Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha. Ezért a magyar gazdaság ma ütésálló” – mondta.

Az ünnep emlékeztet a politika korlátaira. A politika segíthet az embereknek abban, hogy jobban éljenek, de abban nem, hogy szebben is éljenek. A saját életét mindenki csak maga teheti szebbé. Jó lenne, ha ez minden magyarnak sikerülne – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a kormányfő