Az MTI-nek eljuttatott közleményben Póta György, a HGYE elnöke kifejtette, a magas esetszám miatt népegészségügyi hozadéka lenne, ha az országban minden kisgyerek a közösségbe kerülés előtt megkaphatná a bárányhimlő elleni oltást. Megjegyezte, a hasonló betegségek, mint a rózsahimlő, a mumpsz és a kanyaró elleni védőoltás már több mint 25 éve része a kötelező oltási rendnek.

 Tavaly több mint 36 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek országosan, azokban a városokban azonban jelentősen csökkent a bárányhimlős megbetegedések száma, ahol az önkormányzat úgy döntött: a város finanszírozza a védőoltást a helyi gyerekek számára. Költséghatékonysági elemzések szerint, ha a vakcina bekerülne a nemzeti védőoltási rendbe, évi 1,5 milliárd forint lenne megtakarítható. 

 Hódmezővásárhelyen, ahol mintegy ezer gyermeket oltottak be, a 2013-ban még 300 megbetegedést okozó fertőzés esetszáma tavaly 41-re esett vissza. Kaposváron és Egerben is több száz gyermek részesül a város által legalább részben finanszírozott védőoltásban.