Kiss Attila (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a korábbi évekhez hasonló részvételre számítanak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági konferenciáján, illetve traktorhúzó versenyén.

A helyi agrárvállalkozások mellett a kiállításon bemutatkoznak a hajdúvárosok és a megye más települései is - mondta.

Czeglédi János, a Keleti Fejlesztési Iroda ügyvezetője hozzátette: a bemutatkozási lehetőséget lehetővé tették Hajdúböszörmény  testvérvárosainak és mezőgazdasági gépgyártóknak, -forgalmazóknak is.

A Nemzeti Agárkamara külön sátorban várja az érintetteket szaktanácsadással és pályázati lehetőségekkel - tette hozzá.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, hogy 2011-ben alakult egyesületük teljes jogú tagja lett az Európai Traktorhúzó Egyesületnek.